A mai világban nagy divat lett az önértékelésünkkel és önmagunk megismerésével foglalkozni. Könyveket olvasunk, önismereti teszteket töltünk ki, önértékelési tanácsadók weblapjait bújjuk és azt várjuk, hogy mások mondják meg, milyenek is vagyunk valójában és mi legyen számunkra fontos az életben.

A vicc az egészben az, hogy az emberek úgy ölnek rengeteg időt és pénzt az önértékelésük állítólagos fejlesztésébe, hogy valójában fogalmuk nincs arról, hogy mit jelent az a fogalom, hogy önértékelés és mi befolyásolja az önmagukról alkotott képüket. Ám, ami ennél is szomorúbb, hogy olyan emberek tanácsait követik, akik még annyit sem tudnak erről a jelenségről, mint ők maguk.

Akkor tisztázzuk, hogy mit is jelent az önértékelésünk

Egyszerűen megfogalmazva az önértékelés nem más, mint énünk azon központi egysége, amelyre lényegében mindent vonatkoztatunk.

Az önértékelésünket két fontos tényező határozza meg, amelyből az egyik az önmagunkról alkotott képünk, amit a saját gondolatainkból, szavainkból és cselekedeteinkből szűrtünk le és alkottunk meg. Ez az a kép, ami arra a kérdésünkre ad választ, hogy „szerintünk mennyit érünk”.

Ahhoz azonban, hogy erre a kérdésre választ tudjunk adni, szükségünk van a többi emberre is, akikkel összehasonlíthatjuk magunkat, hiszen az értékünk és a fontosságunk csakis más emberek értéke és fontossága mellett nyer értelemet. A versenyszellem egy nagyon mélyen gyökerező tudatalatti ösztönünk, ami arra késztet minket, hogy folyamatosan másokhoz hasonlítgassuk magunkat, hogy ezáltal többnek, jobbnak, értékesebbnek érezhessük magunkat. A versenyszellem tehát nem bűn, mint ahogy sokan állítják, hanem egy ösztön!

Az önértékelésünk másik meghatározó tényezője a környezetünkben élő emberek visszajelzésein alapszik, vagyis mások válasza arra a kérdésre, hogy „szerintük mennyit érünk”.

Ha belefogunk valamibe, akkor szükségünk van a környezetünk reagálására, valamint bírálatára. Csakis ebből tudhatjuk meg, hogy jó-e az, amit csinálunk vagy nem. Például szükséged van a főnököd visszajelzésére, hogy jól végzed-e a munkádat, vagy a vásárlóid reagálására a termékeidet és a kiszolgálásodat illetően.
Ha pozitív visszajelzést kapunk, akkor javul az önértékelésünk, ha azonban negatívat, akkor romlik. Mindebből az következik, hogy részben mások értékelése alapján kell a saját önértékünket meghatározni.

Viselkedési alapelv, hogy minden egyes ember a földön hasznosnak, értékesnek és fontosnak akarja érezni magát.

Az erre irányuló célok persze lehetnek különbözőek. Vannak, akik a szakmájukban kívánnak sikeresek lenni, mások pedig a családjukban, a hobbijukban, a közösségükben stb. Bármi is legyen az emberek célja egy biztos, csak akkor lesznek boldogok és csak akkor tekintenek teljes sikerként az eredményeikre, ha mások is elismerik a teljesítményüket.

Végső soron tehát kijelenthető, hogy az emberek azért tesznek, vagy nem tesznek valamit, hogy mások szemében pozitívnak tűnjenek fel. Ugyanis csak a pozitív környezeti visszajelzések fényében vagyunk képesek önmagunkat is pozitívnak látni.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy az önértékelésed az önmagadról alkotott belső képedtől és az erre a képre kapott visszajelzésektől függ. Vagyis csúnyán fogalmazva, ami pozitívan hat az önértékelésedre az a versenyzés és a másoknak való tetszelgés. Minél többet versenyzel (önmagaddal és másokkal), emellett minél több pozitív visszajelzést facsarsz ki a környezetedből, annál értékesebbnek, fontosabbnak és magabiztosabbnak fogod érezni magad!

Ezt mondja a tudomány és a tapasztalat!

 

MEGOSZTÁS
Kugler Ádám
Viselkedéskutató, az InnerSide online magazin főszerkesztője. Vendégszerző a Forbes, a Playboy, az Üzlet és Pszichológia, a Player és az Életszépítők magazinokban. Kutatásai középpontjában az emberi viselkedés biológiai háttere és a testbeszéd áll.

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kedves Kugler Ádám!
    Amit nem mondanak el neked az önértékelésről – című írásról mondom el saját véleményemet alább. Eme cikk szerzője nincs feltüntetve, így azt gondolom, fizetett tartalomról van szó. Senkivel sem akarok személyeskedni, csupán kifejtem egyet nem értéseimet az olvasottakkal szemben.
    Üdvözlettel: Schüller Róbert
    *
    Amit nem mondtak el neked az önértékelésről
    Legtöbb önismereti teszt értéktelen, de jól értékesíthető. Ugyanis egy reális önismeret nem lehet statikus. Például tegnap 15 kilométert bírtam futni egy óra alatt, de nem lehetek biztos abban, hogy egy hét/hónap/év múlva is képes leszek erre. Csakis akkor lehet ez irányú ismeretem, azaz önismeretem biztos, ha bebizonyítom, amit korábban tudtam ez ügyben. És ez minden más téren is így van. Munkavégzés, házasság, tájékozódás. Bármi. Tehát a reális önismeret ismérve a gyakorlatban elnyert bizonyosság alapján hitelesíthető. Azonban számos fikció és hiú ábránd lehetséges, ami tévképzeteket generál.
    *
    Nem oszlatja számomra a homályt ”lényünk központi egysége” sem, amelyre lényegében mindent vonatkoztatunk. – Mégis mi mindent?
    *
    „szerintünk mennyit érünk” sem stimmel. Hogyha például ma lőttem egy szarvast, akkor ma sokat érek: a vadásztársaságnak éppúgy, mint a családomnak és a barátaimnak. Viszont holnap véletlenül elütök egy szarvast, attól kezdve semmit nem érek. Merthogy kárt okoztam a vadállományban, az autóm tropa, sőt örülhetek, ha magam ép bőrrel megúszom a „szarvas kalandot” és nem nyomom hónapokig tétlenül a betegágyat, nem igénylek orvosi ellátást. Ami köztudottan költséges. Vagyis a kényszerből beállott haszontalanságom egekig növelheti értéktelenségemet. Sőt, mi történik akkor, ha rehabilitációm nem lesz eredményes…? Belegondolni is rossz, hová lesz akkor a maradék önértékelésem…
    *
    „…szükségünk van a többi emberre is, akikkel összehasonlíthatjuk magunkat …” Szerintem ez kapitális tévedés. Egyáltalán felesleges, sőt kifejezetten káros bármiféle hasonlítgatás. HOGY MÁS MIT GONDOL RÓLAM AHHOZ NEKEM SEMMI KÖZÖM!!! Hogyha olyan verseny részese leszek, ahol gyenge a mezőny, dobogóra juthatok, sztárrá avatnak. Ha meg erős mezőnyben futok, reménytelen a helyzetem. Ez utóbbi esetben nyugodtan higgyem haszontalan senkinek magamat… A versenyszellem valóban nem bűn, hanem a kapitalizmus motorja. Csak annyiban van (lehet) köze az ember „tudatalatti ösztönéhez” (Van-e tudat feletti ösztön is?), amennyiben a valóban két alapvető ösztönünket (létfenntartás, fajfenntartás) kényszerülünk érvényesíteni. És, ez csakis az erőseknek lehet „buli”. Egy ideig, amíg nem jönnek helyükre jobbak, erősebbek. Akár a falkában, ahol mindig „kóstolgatják” az alfa hímet, rivális utódjelöltek.
    *
    „…szükségünk van a környezetünk reagálására, valamint bírálatára. Csakis ebből tudhatjuk meg…” Szakmai revízióra, jogszabályok- és határidők betartására, minőségbiztosításra van szükség. Csakis ezekből tudhatja meg még a főnököm is, hogy jól végzem a munkám. Ha jó a produktumom fizetnek, és nem jeleznek vissza. Ha gáz van, úgysem hagyják szó nélkül. A görögtűz meg fölösleges, sőt hazug.
    *
    „Viselkedési alapelv, hogy minden egyes ember a földön hasznosnak, értékesnek és fontosnak akarja érezni magát.” Az utópista szocialisták éppen így képzelték el. De nem jött be nekik sem, merthogy az ember: gyarló. (Gyatra, gyenge és legfőképpen halandó.) Tehát a szentencia helyesen ez lehet: Viselkedési alapelv KELLENE LEGYEN, hogy minden egyes ember a földön hasznosnak, értékesnek és fontosnak akarja érezni magát! Egyébként nem lenne bűnözés, betegség, háború, és ezek hiányában nem kellene orvosi rendelő, rendfenntartás, tűzoltóság, börtön…
    *
    Mások általában nem elismerik, hanem elirigylik, leszólják, kikezdik a sikereinket. Magyarországon rendkívül könnyű napi szinten is példát látni erre. Ugyan miért van kitömve minden egyes (!) híradás katasztrófa hírekkel és miért nem a sikeres emberekről jönnek híradások? Merthogy sokkal több a sorsával elégedetlen ember, aki örül annak, ha a szomszéd tehene is megdöglik. A mások sikere viszont irritálja, maradék önértékelésével földbe döngöli a sikertelent.
    *
    Tökéletesen felesleges, sőt káros lehet külső kontrollossá válni. Ami pozitív hatású a célközönségem számára, az elégedettséget hoz és kifizetéssel társul. Többiek elismerése meg inkább irigység, ami nélkül igen jól meg lehet lenni.
    *
    Összefoglalva elmondható, hogy az önértékelés Szerző által jegyzett változata egy egót dagasztó, narcizmust favorizáló képződmény.
    *
    Ezt mondatja egy ideális, elgépiesedett világ (falanszter) képzete.

SZÓLJ HOZZÁ!

Kérjük, szóljon hozzá!
Kérjük, adja meg a nevét